A nagy szabadalmi adok-kapok - 325. rész
2012 Február 07 15:30 -
A németországi tiltás egyelőre megvétózva, közben a Motorola előállt a farbával.

Mint ismeretes, a legújabb ügy szerint az Apple 3G eljárása sérti a Motorola erre vonatkozó valamelyik szabadalmát, így Németországban kezdeményezték a 3G-t tartalmazó iEszközök piacról való eltávolítását. Az Apple fellebbezett, a döntés visszakerült a bírósághoz, ahol mindkét cég képviselői összedugták a fejüket, majd a Motorola közölte feltételeit:

Egészen pontosan 2,25%-nyi részesedést kérnek az Apple eladásaiból. Az egyelőre nem ismeretes, hogy ezt vajon az összes eladásra értik-e vagy csak a 3G-s termékekből szeretnének kis kiegészítésre szert tenni, de ez utóbbi esetben is dollármilliárdokról beszélünk.
Az Apple iPhone eladások 91 milliárd dollárra rúgnak 2007 óta, így egy kis matekozással könnyen megállapíthatjuk, hogy 2,1 milliárd dollárt kellene a Motorola perselyébe tenni, ha megegyezés születik és ebbe még nincsenek benne a 3G-s iPad eladások.

Az ügy további érdekessége lehet, hogy a Motorola birtokában lévő szabvány elvben megfelel a FRAND előírásoknak, tehát nem tartható vissza és kötelező azt kérésre más cégeknek licenszelni, ezt pedig a Motorola megtagadta annak idején az Apple-től...
