Kategória: Archív, GameCenterClub, Verseny kiírás, Game Center

Asphalt 6 Adrenaline - iPC verseny! UPDATE

2011 November 06 18:15 -
Szerző: pr94
Nevezettek listája, nyeremények, verseny menete, egyéb fontos tudnivalók...
(teljes méretért katt ide!)

A verseny menete:

Mivel jó sok versenyzőnk van, és senki internet hozzáférését nem akarjuk annyira leterhelni, hogy a játék élvezhetetlen színvonalon fusson, meg a multiplayer egyébként is csak hatos futamokat enged, így jelen állás szerint

Két fordulóban indulnak a pilóták.

Az első fordulóban 5-ös csoportokban indítjuk a futamokat.

A csoport nyertese 4 pontot kap, a 2. három pontot, a 3. kettőt, a 4. egyet.

Szerk.: A 4. csapat +1 emberrel indul, így ott a pontszám: 1. 4 pont, 2. három pont, 3. kettő pont, 4., és 5. egy pont, utolsó nulla pont. Viszont így a 4. 5. helyezettnek részt kell vennie egy külön futamon!

Ezek után a második fordulóban a csoportok 1. helyezettjei csapnak össze egy új csoportban, és ezt követik a 2. 3. és 4. helyezettek is. Ötödikek (illetve az egy hatodik helyezett) ugyan versenyezhetnek, de csak 3. pontot érhet el rajta egy ember maximum...

Itt az első ugyancsak 4 pontot szerez, a 2. hármat, a 3. pedig kettőt, a 4. egyet.

Egyforma pontszámok esetén az érintettek egy két- vagy többfős külön csatát vívnak, attól függően, hogy hányan vannak azzal a pontszámmal. Itt az első 0,5 pontot nyerhet, a második 0,4-et, és így tovább. Az utolsó természetesen erre a futamra 0 pontot kap, így marad eddigi pontszámánál.

Ha valaki nem jelenik meg a futamon, akkor értelemszerűen az utolsó helyezést kapja, azaz 0 pontot arra a futamra. De így még azért még a második fordulóban részt vehet, habár a maximum csak 3 pontot érhet el az egész nagydíjon.

A kocsik:

Mindenki bármilyen kocsival indulhat, beleértve a Minit, és a Bugattit is, mert multiban minden autó rendelkezésünkre áll majd, függetlenül attól, hány csillagunk van, és hány autót vettünk már meg.
Viszont érdemes kitolni a Single Player, ameddig csak tudjuk, mert ha tuningoljuk autónkat, akkor a multiban is a tuningolt példánnyal indulunk!!
(Megjegyzem, hogy lehet választani a Minit is, de ha nem akarunk Lassú Kapitányt játszani, akkor gyors, és irányítható kocsit válasszunk!!)

Megjegyzendő még az is, hogy nem kell az összeütközésektől, törésektől tartani, mert multiban nem lehet összetörni a kocsit! Tehát lehet nyomni, ami a csövön kifér!

A pályák:

Mivel nem mindenki tolta ki gondolom egészen a kínai (mellesleg igen szemét visszafordítóval rendelkező) pályáig, ezért az alap pályák egyikén rendezzük a futamot, melyek már 0 csillaggal, 0 Single Playerben vívott futammal elérhetők.

Egyéb fontos dolgok:

Az alább látható lista minden tagját vegye föl minden résztvevő előre, hogy ne a verseny pillanatában kelljen egymás Gameloft címét keresni!!! (Így gyakorolhattok is egymással...)

Mindenki csináljon egy képernyőmentést a futamok végén, amikor már MINDENKI BEÉRT (mindenkinek van ideje jobb oldalt). Ezt küldjétek el a pr94 kukac me pont com címre, és majd összesítjük az eredményeket. Minden futam eredményét kipostoljuk, hogy minden ködöt eloszlassunk.

A futamokat Nov 12:00-tól lehet kezdeni, de fontos, hogy az érintett négy ember már előre megbeszélje az időpontot, mert ha nem, úgy kész káosz lesz az egész. Ezért is írom ezt már egy héttel előtte le.

Az összes futamot Nov. 13 este 18:00-ig be kell fejezni, és 20:00-ig a screenshotokat el kell nekem küldeni!!

Jelenlegi versenybeosztás:

(végleges lista)
(Mindenkinek a nevére kattintva elő jön a profil lapja, ahol föl van tüntetve a Gameloft ID-je)
Hajrá, hajtsatok a sok nyereményre!!! :-D



Hirdetés

ipeter
1
2011-11-06 18:20
Fúúú de jó nyeremények:D Egész héten a versenyre gyúrok:D Kár, hogy a képre nem kerültem, dehát ez van :)
gerike73
2
2011-11-06 18:22
Tomit (Thomastopies) kihagytad a csoportos listákból.
pr94
3
2011-11-06 18:25
@gerike73: Nem is.. :-P :-D

@ipeter: Pillanat... :-)
Czombi93
4
2011-11-06 18:27
@pr94: Az lenne akkor a kérdésem, hogy független attól hogy a csoporton belül ki milyen autóval megy mindenki kedvére választhat és mehet azzal a versenyen amivel szeretne??
pr94
5
2011-11-06 18:30
@Czombi93: Igen, viszont a tuning szempontjából lényeges végigtolni a Single Playert.
ipeter
6
2011-11-06 18:33
Köszönöm:)
Czombi93
7
2011-11-06 18:40
@pr94: Konkrét pályákat megtudod már nevezni?
pr94
8
2011-11-06 18:45
@Czombi93: Chamonix, és Bahamas elvileg... :-)
De ha folytattok egy kis közvélemény kutatást, akkor felőlem Monaco-ban is lehet, ha mindenkinek elérhető az a pálya Single-ben... :-)
Czombi93
9
2011-11-06 18:45
A másik pedig.. amikor az autó tuningjait választom.. és a szponzoroknál vagyok.. akkor azt az egyet kell kiválasztani amit akarok és csak az az egy lesz hatással a kocsira..?
pr94
10
2011-11-06 18:51
@Czombi93: Ahogy írod. :-)
fearfm
11
2011-11-06 18:54
nah de jó :P nonokával 1 csoportba :P
Hartai099
12
2011-11-06 18:58
;)
fearfm
13
2011-11-06 19:01
egyeztetéshez még anyit hogy :) 12dikén : 12-17:00 ig én bármikor ráérek :P utána mulatni megyek :)
13dikán szinte egésznap jó nekem :)
Hartai099
14
2011-11-06 19:01
Thomastopies nak nincs ott a gameloft id je :)
fearfm
15
2011-11-06 19:03
am iphoneclub polorol 1 képet lehetne kérni ? [ fekete szinbe esetleg van ? ] :P
ipeter
16
2011-11-06 19:04
Reminders jegyzet:D
matheo
17
2011-11-06 19:15
Következő iPC multira mindenképpen a Drag Racing-et ajánlom!! Arról nem beszélve, hogy ingyenes!! Megunhatatlan játék! :))
Zulu
18
2011-11-06 19:21
@matheo: sztem csinálok majd egy fb szavazást rá, ne felejtsd el majd oda beírni ;)
Hartai099
19
2011-11-06 19:22
Na bejelöltem mindenkit, már csak vissza kell igazolniuk engem. Vàrom a csatàt. Tényleg jó lenne valami időpontegyeztetéssel, mert vasàrnap én dolgozok, és csak a szerveszobàbol tudom majd csak nyomni :)
Hartai099
20
2011-11-06 19:23
De este rendben van, és legyetek figyelemmel hogy itt egy òràval több van :)
Zulu
21
2011-11-06 19:25
fearfm
22
2011-11-06 19:28
@matheo: sztem akkor már inkább modern combat 3 :P drag racing mindig idegileg kikészit és már arra kényszerit néha hogy földhöz vágjam a telefont XD

@zulu : xl-es méretbe kérném szépen :P [ kár hogy feketébe nincs ]
Hartai099
23
2011-11-06 19:29
Nekem XXXL kell :)
nonoka
24
2011-11-06 19:38
@Hartai099: jah volt már hogy kicsi volt rám a 3xl :D
mióta mondom hogy vennék pólót ,
matheo
25
2011-11-06 19:39
@fearfm: Türelem és reflex játék, a legjobb!!!
pr94
26
2011-11-06 19:48
Na ne offoljuk széjjel! :-D


@Hartai099: Mert még én sem tudom.. :-D Remélem jelentkezik a tag, már tuti felvettem gameloft live-ra is, csak kibogózni a két accountból azt a sok nevet... :-D

Szerintem u.a., mint a GC neve, de mindjárt kiderítem...
pr94
27
2011-11-06 19:52
@pr94: Megvan, Thomastopies Gameloft neve: Thomastopies. :-D
Zulu
28
2011-11-06 19:55
@pr94: nem hiába te intézed ezt a versenyt, páratlan vaslogikával rendelkezel, ami egy fontos skill ehhez :P
pr94
29
2011-11-06 19:58
@Zulu: Jajj, köszönöm szépen! :-DD

Vaslogika:
-Mi következik abból, hogy jön a tél?
-?
-Az hogy hideg lesz, és hó. És ebből mi következik?
-?
-Az, hogy jön a tavasz! Na és abból mi?
-?
-Az, hogy jön a jövő évi tél! És abból mi következik?
-Az, hogy jön a két év múlva esedékes nyár?
-Nem, az, hogy már nem is leszel, mert 2012 végén vége a világnak!

:-DDD
nonoka
30
2011-11-06 20:08
@Hartai099: dolgozom rajta még :D 60%-on vagyok :D
Hartai099
31
2011-11-06 20:31
csak azt áruld el hogy csinálsz meg alap BMW el minden pályát é 1 perc alatt???? van valami jó cheated?
pr94
32
2011-11-06 20:34
@Hartai099: Melyik pálya? Mindjárt kiderítem... :-D
Hartai099
33
2011-11-06 20:37
mind a kettőn,,, Nassau mega francián is :)
Hartai099
34
2011-11-06 20:37
valami bűzlik.... :)
pr94
35
2011-11-06 20:41
@Hartai099: Nekem is sikerült... Szerintem fullosra tuningolta, mert az enyém is fullig van tuningon... Én 1:08:53 alatt toltam egy kört Nassau-n...
Hartai099
36
2011-11-06 20:45
De ő a 3 kört bakker, amit én full tuningal 2.35 alatt csináltam......
Hartai099
37
2011-11-06 20:47
És minden pàlyàn? Nonoka hol vagy? magyaràzatot várok....
fearfm
38
2011-11-06 20:50
nonoka : kész vége a dalnak XD [ cheat / trainert emailbe akkor elküldöd ahogy megbeszéltük ? XDDDD ]
viro
39
2011-11-06 20:51
Mutatnék valamit.... :)

Poster by chap
pr94
40
2011-11-06 20:56
@Hartai099: Az igen.. :-D


@viro: Jó lett! De az enyém nem azért ilyen hosszú, mert nem fért el piciben, hanem azért, mert az összes eddigi verseny pontosan ekkora méretű képpel rendelkezett, és így passzol a képtárba! :-)
Hartai099
41
2011-11-06 21:01
Ha így lesz a versenyen kizàrom,,,, :)
viro
42
2011-11-06 21:01
@pr94: A méretezés nem gond...

Van egy jó alkalmazottam, ő konyít a PS-hoz... :D
pr94
43
2011-11-06 21:03
@viro: Oké, csak már megvan a kép, eleget bajlódtam vele, úgyh. szeretném ha ez maradna... Viszont a következő versenyekre megcsinálhatod őket, ha akarod.... :-)

Mellesleg én duálban tolom, Photoshop és Gimp között hurcibálom a fájlt... Ami az egyikben nem megy, az megy a másikba, illetve amihez kilométereket kell kattintgatni psdben, az csak pár mozdulat gimpben... (viszont cserébe a gimp sok mindent nem tud, amit a psd igen...)
viro
44
2011-11-06 21:12
@pr94: Csak megmutattam. ;)

De ez nem az én művem volt.
fearfm
45
2011-11-06 21:14
@viro: bármien photoshoppos dolog kell szolj ..
viro
46
2011-11-06 21:18
@fearfm: Kössz, de megoldjuk! ;)
horvilaci
47
2011-11-07 08:20
Jó reggelt.
Kérnék minden résztvevőt, hogy a gamecenter-ben és a gameloft live-n igazolja vissza a barát felkéréseimet. Köszönöm :)
nonoka
48
2011-11-07 11:00
@Hartai099: bakker,hát nem érted a lényeget!!!!!! anyira szarul mentem hogy 1perc-nél ki zártak :D
SymyGery
49
2011-11-07 14:07
@nonoka: xD
horvilaci
50
2011-11-07 14:33
Career 100%, 241 csillag, Bugatti Veyron-ig minden autó megvéve és fullra tuningolva. :)
Hartai099
51
2011-11-07 15:03
@nonoka: de akkor hogy rakott első helyre?
Hartai099
52
2011-11-07 15:04
valami nem oké... ezt nem értem. ja és ilyen screenshotok lesznek majd....
pr94
53
2011-11-07 15:36
@Hartai099: Ezt ki kéne próbálni, hogy mi ez... Mert elvileg ha valaki elhagyja a játékot, akkor a végén azt írja ki, hogy nem fejezte be a versenyt.
Hartai099
54
2011-11-07 17:29
ez így ebben a formában játszhatatlan lesz ---
viro
55
2011-11-07 18:20
Ez csak játék....
pr94
56
2011-11-07 21:26
Kérem ogi95-öt, és erik1999-et, hogy adják meg Gameloft ID-jüket!!!
Köszönöm!
pr94
57
2011-11-07 21:27
@Hartai099: Próbáljátok ki mással is, gyűjtsetek tapasztalatot, hogy tudjuk, mire kell figyelni...
Hartai099
58
2011-11-08 11:53
másnál nem tapasztaltam...
Thomastopies
59
2011-11-08 15:03
@pr94 mindenkit visszaigazoltam, bocs a kimaradásért, de azért volt mert az ipad usbje bemondta a szolgálatot és lemerült az ipad
Thomastopies
60
2011-11-08 15:05
Ja igen és én mindenhol thomastopies vagyok
pr94
61
2011-11-08 15:07
@Thomastopies: Igen, már kinyomoztuk! :-)
Egyébként no problem, ezért van még fél hét a felkészülésre! ;-)
pr94
62
2011-11-08 15:09
@Hartai099: Akkor próbáljátok még nonokával, hátha reprodukálható a dolog.. Esetleg közben skype kapcsolat mehet, és akkor úgy könnyebb kideríteni, pontosan mikor történik a dolog...
Czombi93
63
2011-11-08 21:46
Amúgy az miért van, hogy netes játék folyamán néha fogja magát menet közben és vagy befagy egy pillanatra, vagy kilép a játék? iPod 4g, iOS 4.3.3
Czombi93
64
2011-11-08 21:52
Vagy csak random kiírja hogy connection lost...?!
pr94
65
2011-11-08 22:37
@Czombi93: A legfrissebb verzió van fönt? Illetve net függő is a dolog, pl. Nálam szokott olyan lenni, hogy egyszer egy héten két mo-re eldob a net, és akkor szétdob minden, torrent, iPC, Skype, stb...
Czombi93
66
2011-11-09 06:47
@pr94: igen a legfrissebb, de nem értem, pl volt hogy suliban is ledobott... szóval nem csak az otthoni netten van ez..
Czombi93
67
2011-11-09 15:24
Kipróbáltam iPhone 4 net megosztással.. és semmi probléma nem volt.. (ennyire szar lenne a net itthon és a suliban???) D
pr94
68
2011-11-09 15:29
@Czombi93: :-D
nemeth.balint20
69
2011-11-09 21:58
Sziasztok nevezhetnék én is a játékba?:)
pr94
70
2011-11-09 22:25
@nemeth.balint20: Hát már ezzel úgy kb. fél hetet késtél. Az előző post-ba bele volt írva, hogy Nov. 6-ig lehet jelentkezni... :-/
nonoka
71
2011-11-09 22:29
@pr94: én + szólnám a bejelétkezést... :) főleg ha régi tagok jelentkeznek :)
pr94
72
2011-11-10 16:57
Jujj, még kettőt kell aludni!! :-D
ogi95
73
2011-11-11 17:51
mér nem jó a ogi1995 ID nek ? peddig annak kelene lennie
nonoka
74
2011-11-11 18:36
@ fearfm nem látlak .
Chopi
75
2011-11-11 21:19
Na 2-es csoport, hogy érnek rá "elvtársak" ?
(-bocs de megint megnéztem a tanú című filmet :)-)
nonoka
76
2011-11-11 21:20
@Chopi: :D
ipeter
77
2011-11-11 22:25
3-as csoport mikorra toljuk?
matoatti
78
2011-11-11 22:49
4-es csoport... időpont javaslatok? Mondjuk 14:00?
pr94
79
2011-11-11 22:58
Még egyet kell aludni!!! :-DD

A lényeg, hogy holnap lerendezzük a sima meccseket, a döntőt/egyéb meccseket vagy még aznap, vagy Vasárnap toljuk.

Illetve még valami:
Beszéljetek össze, hogy ki hostol! Lehetőleg az, akinek a lehető legstabilabb (!) és leggyorsabb a net hozzáférése...
fearfm
80
2011-11-11 23:01
nonoka : holnap ha gondolod 4ig ráérek letolhatjuk a mecset :P
gerike73
81
2011-11-11 23:04
@ipeter: legyen 14óra, okés?
erik1999
82
2011-11-11 23:13
@pr94: Erik077 a gameloft id! :)
fearfm
83
2011-11-11 23:20
gyertek gyakorolni még most :P
SymyGery
84
2011-11-11 23:21
2-es csoport: mikor szeretnétek ?? :))
SymyGery
85
2011-11-11 23:21
@fearfm: milyen kocsid van ?? :D
fearfm
86
2011-11-11 23:25
bugatti :)
SymyGery
87
2011-11-11 23:27
@fearfm: bocs csak szar ez a gameloftLive :$
fearfm
88
2011-11-11 23:31
kb 5 perce érdekes bugba akadtam a multiba :D mikor nitro 100% on volt nyomtam 1 kis nitrot és beragadt :D igy egész végig 2 körön át nitroval szagattam XD
SymyGery
89
2011-11-11 23:37
@fearfm: xDD amúgy tuningos bugatti, mert az elején simán elsűvítettem a kis RUF-ommal :DDD
fearfm
90
2011-11-11 23:39
hát mivel nem nitroztam :P de am nincs megszabva nem hogy mien egyedi kocsival lehet menni v mégis ? [bár egyszerübb lenne ha mindenki bugattival menne ]
SymyGery
91
2011-11-11 23:51
@fearfm: nem azzal mész, amivel akarsz. csak furcsálltam, hogy úgy lemaradtál. Viszont rájöttem, hogy maradok a RUF-nál, nincs minden veszve :D
fearfm
92
2011-11-12 00:21
@SymyGery: A kocsik:
Mindenki bármilyen kocsival indulhat, beleértve a Minit, és a Bugattit is, mert multiban minden autó rendelkezésünkre áll majd, függetlenül attól, hány csillagunk van, és hány autót vettünk már meg.
Czombi93
93
2011-11-12 04:18
Nah haza értem a mai buliból, ez egy kisebb előny az 1. Es. Csoport belieknek. Azthiszem hivjatok fel ha játszani kell. 06308710603. Köszönöm jó éjt!!!!
horvilaci
94
2011-11-12 07:00
@Chopi: Üdv. Ma reggel 8:00-tól 12:00-ig vagy 15:00-tól lehetőleg...
Hartai099
95
2011-11-12 07:11
felőlem mehet most is :)
horvilaci
96
2011-11-12 07:13
@Hartai099: edzés? amíg a többiek nem jönnek?
horvilaci
97
2011-11-12 07:15
Kérem, hogy a fearfm, erik1999, pgeri91, ipeter, albertwesker666 és ogi95 jelöljenek vissza a gamelofton. Köszi
Hartai099
98
2011-11-12 07:17
engem sem jelöltek vissza sokan, nem tudom így ,mi lesz
Hartai099
99
2011-11-12 07:17
Hostolj----mehet
horvilaci
100
2011-11-12 07:18
majd meglátjuk, gyere..
Zulu
101
2011-11-12 07:20
@Hartai099: instawin
Hartai099
102
2011-11-12 07:25
@Zulu: mi ?
horvilaci
103
2011-11-12 07:27
@Hartai099: grat. még 1 kör?
Hartai099
104
2011-11-12 07:39
mehet mehet..
horvilaci
105
2011-11-12 08:04
@pr94: Szerintem meg kellene szabni, hogy melyik pályán versenyezhetünk, mert akkor nagy lészen a káosz...
Thomastopies
106
2011-11-12 08:05
1. csoport Mikor legyen a verseny?
nonoka
107
2011-11-12 08:11
@Hartai099: ahh,neked van valami extra tuning :D
ipeter
108
2011-11-12 08:11
Hahó 3-as mikor lessz jó a verseny, nekem holnap lenne a legjobb.
Hartai099
109
2011-11-12 08:25
gyertek chopi
Thomastopies
110
2011-11-12 08:41
Hartai099 Ugye nem ezen a pályán megyünk?
pr94
111
2011-11-12 08:42
@erik1999: Akkor írd be a profilodba plíz! :-)
Hartai099
112
2011-11-12 08:42
melyiken?
Hartai099
113
2011-11-12 08:45
baciu bakker :)
Thomastopies
114
2011-11-12 08:47
azon ne amin a pálya fele homokos mert az nekem olyan mint a roncsderbi és abban én vagyok a roncs :D
Chopi
115
2011-11-12 08:48
Na jó én többön nem jelenek mt, tiszta bug az egész!
Az egyik pályán valaki rám küldött egy invite-ot amit nem nem tudtam kimégsézni, mert hirtelen nem reagált az égvilágon semmire, de pályán szinte tökéletesen ment közbe végig a bentley-m... :D
Hartai099
116
2011-11-12 08:54
de Thomas lesz :) de nem tudom ha én hostolok állandóan leghátulról kezdek, úgyhogy nem én fogok hostolni :P
Chopi
117
2011-11-12 08:58
@Hartai099: :), ha jól vettem észre, a legkisebb csillagos és legkevésbé tuningolt autót rakja legelőre, és a legbrutálabbat hátra.
Szval ha mindenkinek van egy full tuningos bugattija, de neked van saját festésed is akkor megintcsak te kerülsz hátra :)
Hartai099
118
2011-11-12 09:02
@Chopi: akkor downgradelem a kocsim :)
Thomastopies
119
2011-11-12 09:04
Én meg ha valaki invite-ol kidob a játék szval meglátjuk
Thomastopies
120
2011-11-12 09:05
Én bevállalom, hogy hátra kerülök, de csak akkor hogy ha mindenkinek 0-ra tuningolt mini coopere van nekem meg egy RUF
Thomastopies
121
2011-11-12 09:07
úristen most az egyszer nem dobott ki
Thomastopies
122
2011-11-12 09:09
váá szar kocsit raktam be
Thomastopies
123
2011-11-12 09:12
HOGY LETTEM MÁSODIK?
Thomastopies
124
2011-11-12 09:12
Ez a játék bugos
nonoka
125
2011-11-12 09:14
@Thomastopies: én már nyertem bmw-vel :D
Thomastopies
126
2011-11-12 09:17
Amúgy a legjobb Gameloft játék sztem a Dungeon Hunter 2 és az is tiszta bud. a multiplayerről ne is beszéljünk
nonoka
127
2011-11-12 09:18
további jó szórakozást,délután leszek, ha eldöntitek az egyes csoport indulását dobjatok rám az mailt vagy üzenetet norbimartin@me.com . 3óra délután?
Thomastopies
128
2011-11-12 09:18
@nonoka: Én akkor a mini cooperrel fogok hasítani :D
Thomastopies
129
2011-11-12 09:18
@nonoka: Az nekem jó
nonoka
130
2011-11-12 09:20
@Thomastopies: mindenki mini-vel kéne versenyezzen,izgalmasabb lenne :D
Hartai099
131
2011-11-12 09:33
akkor du 3?
Thomastopies
132
2011-11-12 09:39
igen, és ki legyen a host, sztem akinek jó az iKütyüje és a nete. Nekem iPad 2 és nagyon szar net
Hartai099
133
2011-11-12 09:52
nálam jó a szomszéd sávja :)
Czombi93
134
2011-11-12 10:11
Rendben, nekem is jó.. 3óra.. egyedül fearfm nem jelezte hogy jó...
baciuistvan
135
2011-11-12 11:29
2. Es csoport! Du. 3 neketek is jó?
horvilaci
136
2011-11-12 11:50
@baciuistvan: Ok! Akkor 15:00 de, előtte iszok 1-2 nyugtatót... :)
baciuistvan
137
2011-11-12 12:05
@ok! :D ha akrjátok leszek én a hoster!
SymyGery
138
2011-11-12 12:45
@horvilaci: rendben 15.00 :))
pr94
139
2011-11-12 12:52
Lehet, elfelejtettem írni, de én nem játszom! :-D Szóval ne kéregessetek játszani! :-D
Hartai099
140
2011-11-12 13:17
attól még játszhatsz :)
Chopi
141
2011-11-12 13:23
Tudjátok mit én is jövök 3-ra mégis, bár tőlem nem kell tartani ;)
Benne lennétek abban, hogy valami kezdetleges tuning nélküli autóval nyomjuk?
De csak ha mindenki beleegyezik, persze nem baj ha nem így lesz, de mókás lenne :D
szabojoco
142
2011-11-12 13:27
3.as csoport. Sajnos elegge be vagyok tablazva de keritettem 1 oracska szabadot. Magyar ido szerint 15:00-16:00 oraig, roman ido szerint 16-17.....koszonom a megerteseteket, remelem ekkor be tudtok lepni es lenyomjuk a futamot...
gerike73
143
2011-11-12 13:28
@szabojoco: okés.

többiek?
Hartai099
144
2011-11-12 13:30
baciuistvan1 gyerek kemény ellenfél lesz bakker...
gerike73
145
2011-11-12 13:31
@Hartai099: nyomunk egyet? a multkori 2-2-be nem nyugszom bele :D
Hartai099
146
2011-11-12 13:35
@gerike73: gyere, nonokaval bent vagyunk--
gerike73
147
2011-11-12 13:36
@Hartai099: ok, akkor kimegyek a hostomból
Hartai099
148
2011-11-12 13:36
hostoltam...cape town--
gerike73
149
2011-11-12 13:36
hívd symy-t is
gerike73
150
2011-11-12 13:41
bakker, hibázok, és rögtön 20mp-el vezetsz :D
gerike73
151
2011-11-12 13:41
most hívd meg symy-t
Hartai099
152
2011-11-12 13:41
gyere van szobája... rejkjavik
gerike73
153
2011-11-12 13:43
nem tudok joinolni :D
gerike73
154
2011-11-12 13:44
hostolok
gerike73
155
2011-11-12 13:51
hogy a büdös életbe tudtok ennyire lehagyni? még csak nem is hibáztam...
gerike73
156
2011-11-12 13:53
kidobott -.-
Hartai099
157
2011-11-12 13:57
@SymyGery: ezt láttad a végén? megint bugos ez a szar.....
Thomastopies
158
2011-11-12 13:57
de rohadt bugos ez a játék, először egy másodperc alatt 400km/h-ról lement 0-ára aztán pedig amikor 20 másodperces hátrányban vagyok kiírja hogy első vok
Thomastopies
159
2011-11-12 13:58
@Hartai099: ha így megy tovább akkor lesz egy új pólóm
gerike73
160
2011-11-12 13:58
iricsit is hartai
Thomastopies
161
2011-11-12 14:02
:$
h.peti95
162
2011-11-12 14:03
@matoatti: tőlem mehet:)
Thomastopies
163
2011-11-12 14:03
pedig ios 5-öm van ipad 2-őn
Thomastopies
164
2011-11-12 14:04
de hogyhogy megint első vok?
Hartai099
165
2011-11-12 14:04
valami nincs rendben megint....3 kört 2:48 nem lehet megcsinálni ezt a pályát..... Thomastopies...
Thomastopies
166
2011-11-12 14:04
tudom, 2 kört ír ki nekem az ipad
Hartai099
167
2011-11-12 14:04
bugos fos ez a játék :)
Thomastopies
168
2011-11-12 14:05
de ez miért van?
Thomastopies
169
2011-11-12 14:05
így akkor hogy játsszunk?
Hartai099
170
2011-11-12 14:05
ha rávernek az emberre egy kört, nem tud mit kezdeni vele a játék :) érdemes utolsónak lenni...
Thomastopies
171
2011-11-12 14:06
amúgy a gameloft nincs jóba a multikkal, amilyen játékot játszottam mindnek szar molt az mp
SymyGery
172
2011-11-12 14:06
@Hartai099: ez igaz, mind 3.44 körül mentünk, te meg 1 perccel jobbat ? :0
Hartai099
173
2011-11-12 14:06
nem tudom. ugyanez volt nonokaval is.... szakadt bmw el volt és mindig 1 perc alatt tette meg a versenyt..
Hartai099
174
2011-11-12 14:07
nem tudom mi lesz így--- hostoljon valaki más, nézzük meg...
Hartai099
175
2011-11-12 14:07
ugyanezt rejkjavikot...
Thomastopies
176
2011-11-12 14:07
akkor most mi legyen?
Thomastopies
177
2011-11-12 14:07
hostolok
Hartai099
178
2011-11-12 14:08
thom

@SymyGery: thomastopiesnak irt ki egy percel kevesebbet--
nonoka
179
2011-11-12 14:08
@Hartai099: de én el ismerem hogy nem fejeztem be a versenyt..
Thomastopies
180
2011-11-12 14:09
kipróbálom a bugattit
gerike73
181
2011-11-12 14:09
ready vagyok tomi
nonoka
182
2011-11-12 14:09
@Hartai099: lehet hogy megint bmw-vel kéne indulnom :DE
SymyGery
183
2011-11-12 14:09
@Hartai099: igen
gerike73
184
2011-11-12 14:09
bugatti vs bugatti vs bugatti lol
Thomastopies
185
2011-11-12 14:09
@nonoka: Én igen csak egy körrel kevesebbet írt ki
Hartai099
186
2011-11-12 14:10
@nonoka: ja :)
Thomastopies
187
2011-11-12 14:14
Szeretnék egy képet mutatni
gerike73
188
2011-11-12 14:14
basszátok meg, hogy húztok el? milyen cheat? :D
Hartai099
189
2011-11-12 14:14
ugyanaz a hiba... :( PR94 mi lesz így? 2 kört megy én befejezem és őt előre rakja..
Hartai099
190
2011-11-12 14:15
@gerike73: nincs cheat, full tuning van--
h.peti95
191
2011-11-12 14:15
4. CSOPORT!!!!
valaki??
gerike73
192
2011-11-12 14:15
gyorsan elmegyek wc-re, megvártok? egy pillanat
gerike73
193
2011-11-12 14:15
@Hartai099: itt is -.-
Thomastopies
194
2011-11-12 14:15
@gerike73: iPad 2 iOs 5 még jailbreak sincs hozzá
Hartai099
195
2011-11-12 14:15
Thomas milyen autód van?
Hartai099
196
2011-11-12 14:16
@gerike73: vidd a wc-re bakker :)
gerike73
197
2011-11-12 14:16
ittvagyok
Thomastopies
198
2011-11-12 14:17
Singleben? Bentley Continental
gerike73
199
2011-11-12 14:17
én tomit sem értem, hogy hogyan marad le...
Thomastopies
200
2011-11-12 14:17
MEGVAN A HIBA
gerike73
201
2011-11-12 14:17
am hogyan lehet külön a multihoz kocsit választani? mert én még nem találkoztam ilyen lehetőséggel...
Hartai099
202
2011-11-12 14:17
@Thomastopies: és itt multiban?
Hartai099
203
2011-11-12 14:18
@gerike73: amikor a szobában vagy a kocsidra nyomsz jobb felül..
Hartai099
204
2011-11-12 14:18
@Thomastopies: hol a hiba? direkt link a képhez nyomd be...
gerike73
205
2011-11-12 14:19
hívj meg hartai, nem joinol...
Thomastopies
206
2011-11-12 14:19
@Hartai099: Bugatti Veyron 16.4 Grand Sport
Thomastopies
207
2011-11-12 14:22
Thomastopies
208
2011-11-12 14:22
nézzétek a köröket
gerike73
209
2011-11-12 14:22
hostoltam, gyertek
gerike73
210
2011-11-12 14:23
hartai, kidobott, és nem joinol vissza -.-
gerike73
211
2011-11-12 14:24
egy szar ez a játék, nem lehetne gyorsan váltani modern combatra??? :DDD
nonoka
212
2011-11-12 14:24
@h.peti95: senki.... megnyerted :D :D
Thomastopies
213
2011-11-12 14:24
engem is kidobott
gerike73
214
2011-11-12 14:25
ez így egy fos, rosszabb mint áprilisban a game center...
Thomastopies
215
2011-11-12 14:25
de hogy lehet hogy nekem két köröm van?
Thomastopies
216
2011-11-12 14:27
@gerike73: igen így értelmetlen játszani
gerike73
217
2011-11-12 14:28
megvárom tomit
Hartai099
218
2011-11-12 14:29
@Thomastopies: ez hogy lehet? hogy neked csak két kört kell menni?
gerike73
219
2011-11-12 14:29
@Thomastopies: GYERE MÁR
gerike73
220
2011-11-12 14:29
indul!
Thomastopies
221
2011-11-12 14:29
KIDOBOTT
Thomastopies
222
2011-11-12 14:30
@Hartai099: Nem tudom
gerike73
223
2011-11-12 14:30
asszem megfagyott -.-
h.peti95
224
2011-11-12 14:30
@gerike73: befagyott.....
Chopi
225
2011-11-12 14:31
@Thomastopies: minden pályán 2 köröd van?
Ki kéne próbálni másikkal!
Thomastopies
226
2011-11-12 14:31
@h.peti95: engem kidobott
Thomastopies
227
2011-11-12 14:31
@Chopi: oké akkor EMBEREK egy nassau?
Hartai099
228
2011-11-12 14:34
verseny alatt ki fogom kapcsolni a notificationt, mert játék alatt nagyon bezavar ha éppen meg akar hívni valaki...
Thomastopies
229
2011-11-12 14:35
@Hartai099: bocs
Czombi93
230
2011-11-12 14:35
én is gyakorolnék hívjatok meg..
Hartai099
231
2011-11-12 14:36
@Thomastopies: ja nézd meg hogy minden pályán ugyanaz?
baciuistvan
232
2011-11-12 14:36
hartai engem is hívjatok meg!
gerike73
233
2011-11-12 14:37
nem értem... hartai mindig 20-30 másodperceket ver rám... ugyanaz a full tuning bugatti... ennyire nem vezetek szarul... real racing 2 sonoma canyon világranglista 32. vagyok, (a lista tele van csalókkal...) szerintem nem vezetek szarul...
Hartai099
234
2011-11-12 14:39
@gerike73: ne kelljen már tanácsokat adni hogyan vezess :)
Thomastopies
235
2011-11-12 14:39
nassaun nincs gond
Hartai099
236
2011-11-12 14:39
na gyertek... nyitok egyet, cape town.
gerike73
237
2011-11-12 14:40
várjunk meg mindenkit
Czombi93
238
2011-11-12 14:40
majd kövibe most megy egy
baciuistvan
239
2011-11-12 14:41
beszéljünk már meg egy embert aki hostol!
gerike73
240
2011-11-12 14:41
TOMI!!!!!!!!
Hartai099
241
2011-11-12 14:41
Geri nézd meg mennyit nyomtad itt multiban.? xp alapján van 10 pontod szemben az én 25 pontommal...
Hartai099
242
2011-11-12 14:42
na hol vagytok?
gerike73
243
2011-11-12 14:42
@baciuistvan: mindig hartai hostol
Hartai099
244
2011-11-12 14:43
mehet?
gerike73
245
2011-11-12 14:43
@Hartai099: hat az ugyanaz majdnem, hogy menj már a sonoma canyonon egy kört, nem fog menni 1:08 alatt... ezzel szemben nekem 1:02.97-em van...
h.peti95
246
2011-11-12 14:45
chamonix bugos...
Thomastopies
247
2011-11-12 14:45
A rossz indulásnak következményei vannak.
Thomastopies
248
2011-11-12 14:46
@h.peti95: rosszul mmondod, az egész játék bugos
h.peti95
249
2011-11-12 14:46
@Thomastopies: ja bocs:D
Thomastopies
250
2011-11-12 14:47
@gerike73: sztem azért hartai vezet, mert a nitróval jól bánik ami a rr2ben nincs
gerike73
251
2011-11-12 14:47
ez most jó volt, így vezetek én
Hartai099
252
2011-11-12 14:48
lassan indul az első csoport.... HOL LEGYEN A FUTAM?
Thomastopies
253
2011-11-12 14:48
@pr94 akkor most mi legyen?
gerike73
254
2011-11-12 14:48
invájtoljatok
Thomastopies
255
2011-11-12 14:49
@Hartai099: reykjavik mert ott tuti én nyerek a két körömmel
gerike73
256
2011-11-12 14:49
a harmadik csoport is készülhet, én a cape town-ra szavazok, szerintem odáig mindenki eljutott single-ben :)
Hartai099
257
2011-11-12 14:50
mindenki itt van az első csoportból?
Hartai099
258
2011-11-12 14:50
baciuistvan
259
2011-11-12 14:51
a 2. csoport sem ártana ha megjelenne.... én vagy nassau-ra vagy los angeles-re szavaznék
Thomastopies
260
2011-11-12 14:52
@Hartai099: én itt vok, fearfmről semmi hír
Chopi
261
2011-11-12 14:52
Első voltam erre befagy ugrált a kép fél másodpercig és már egy konténerben is voltam a pályán, tiszta vicc az egész :D.


@gerike73: Egyébként egy a lényeg, tilos a fék (nameg a drift), különben bukta....

Na 2-es csoport kinek milyen netje és kütyüje van, mert nekem iPad1-el és 8megás le félmega feltöltéssel nem biztin h hosztolnom kéne ha van jobb párosítás! ;)
Czombi93
262
2011-11-12 14:52
@Hartai099: én itt vagyok. nonoka is.. egyedül fearfm-et nem látom..
Thomastopies
263
2011-11-12 14:53
@Czombi93: fearfm-nek még van 7 perce
Hartai099
264
2011-11-12 14:53
@Chopi: de ez jobb mint az enyém, te hosztolj Chopi...
Hartai099
265
2011-11-12 14:54
ja te nem vagy a mi csoportunkban :) Chopi
Chopi
266
2011-11-12 14:55
@Hartai099: Azzal gond nem lenne csak éppen más csoportban vagyunk ;)
nonoka
267
2011-11-12 14:55
mehet a menet? vagy ki várjuk percre a 3órát :)
Czombi93
268
2011-11-12 14:55
@Hartai099: nálunk milenne ha nonoka lenne a host? amikor ő hostolt nem fagyott meg minden szépen futott...
Hartai099
269
2011-11-12 14:55
azt is beszéljük meg ki csinálja a screenshotot--- és ki küldi el pr94 nek. ?
SymyGery
270
2011-11-12 14:55
@baciuistvan: itt vagyok, felőlem kezdhetjük :D
nonoka
271
2011-11-12 14:55
@Hartai099: te host-ols?
Czombi93
272
2011-11-12 14:56
@nonoka: mehet, melyik pálya...?
Hartai099
273
2011-11-12 14:56
@nonoka: ok. nonoka hostolj pls,, melyik pálya?
SymyGery
274
2011-11-12 14:56
@Hartai099: sztem jobb, ha mindenki csinál
Thomastopies
275
2011-11-12 14:56
@Hartai099: én megcsinálom úgyis jó vagyok photoshop-ban :D
nonoka
276
2011-11-12 14:56
@Czombi93: nem tom francia?
h.peti95
277
2011-11-12 14:56
AlbertWesker666, Ragnar95, matoatti, viro, ogi95
itt vagytok???
Hartai099
278
2011-11-12 14:57
@nonoka: várjunk fearfm re nem... nincs valakinek meg a telója? mert bulizni volt éjjel :)
nonoka
279
2011-11-12 14:57
@fearfm vagy?
Hartai099
280
2011-11-12 14:58
@Thomastopies: abban én sem panaszkodom :)
nonoka
281
2011-11-12 14:58
@Hartai099: :D
akkor ki szál menet közben kiadni a felesleget.. :D
Thomastopies
282
2011-11-12 14:58
@fearfm elvileg jó neki
nonoka
283
2011-11-12 14:59
indítom a hostot...
fearfm
284
2011-11-12 14:59
@Thomastopies: fél mp és ott vagyok :P
Czombi93
285
2011-11-12 15:00
@Hartai099: Honann tudod h bulizott?:D
Thomastopies
286
2011-11-12 15:00
@nonoka: oké
Hartai099
287
2011-11-12 15:00
mehet nonoka... privát szobát nyissál légyszi---
h.peti95
288
2011-11-12 15:00
@Czombi93: ti már élesben nyomjátok a versenyt?
Hartai099
289
2011-11-12 15:00
@Czombi93: azt írta...reggel
Czombi93
290
2011-11-12 15:00
@h.peti95: igen
Hartai099
291
2011-11-12 15:01
nonoka minivel jössz? :)
nonoka
292
2011-11-12 15:01
meddig várunk?
Hartai099
293
2011-11-12 15:01
ki hiányzik?
Czombi93
294
2011-11-12 15:01
@nonoka: mennyen
nonoka
295
2011-11-12 15:02
@Czombi93: már fórumba meg van...
Thomastopies
296
2011-11-12 15:02
@Hartai099: fearfm
Hartai099
297
2011-11-12 15:02
várjuk meg őt nem?
fearfm
298
2011-11-12 15:02
nah hol a server ? nem látom
nonoka
299
2011-11-12 15:02
fearfm
Czombi93
300
2011-11-12 15:03
mi van hol?:D
horvilaci
301
2011-11-12 15:03
2 es csoport: aki host-ol az csináljon privát szobát és hívja meg a többieket!
Czombi93
302
2011-11-12 15:03
ja oké:D had szóljon :D
Thomastopies
303
2011-11-12 15:03
@fearfm: pushba jött felkérés nem?
Chopi
304
2011-11-12 15:03
2-es csoportból mindenki megvan?
Eriket nem látom!
Czombi93
305
2011-11-12 15:03
@horvilaci: menet közbe légyszíves ne hívogass meg :D
Hartai099
306
2011-11-12 15:03
bazzeg :)
fearfm
307
2011-11-12 15:04
@Thomastopies: nem jött semmien felkérés :S
Hartai099
308
2011-11-12 15:04
FEAR ,, ne csináld...
Thomastopies
309
2011-11-12 15:04
@fearfm: OMG
nonoka
310
2011-11-12 15:04
@fearfm: 3-mat küldtem...
fearfm
311
2011-11-12 15:04
mondom nem jött semmien felkérés 2 szobát látok most is
fearfm
312
2011-11-12 15:05
usmc_th3 és caspech...
Czombi93
313
2011-11-12 15:05
@nonoka: csináljunk újat..? az megold valamit?
baciuistvan
314
2011-11-12 15:05
2-es csoport eriken kivől mindenki itt van? mehet? meg azt kéne eldőnteni h melyik pálya? Moskow? leszek hoster!
Thomastopies
315
2011-11-12 15:05
@nonoka: indítsd újra akkor
Czombi93
316
2011-11-12 15:05
@fearfm: nem fogod látni a szobát mert privát..
nonoka
317
2011-11-12 15:05
ok újraindítom
SymyGery
318
2011-11-12 15:05
@Chopi: erik is itt van
Hartai099
319
2011-11-12 15:06
privát szobát nem látsz... kapcsold be az értesitést---
horvilaci
320
2011-11-12 15:06
2-esek: host-oljak én? cape town?
Chopi
321
2011-11-12 15:06
Melyik legyen a hivatalos pálya?
Mert az nincs sehol leírva.
erik1999
322
2011-11-12 15:07
Ittvagyok
SymyGery
323
2011-11-12 15:07
@horvilaci: az jó :D
Chopi
324
2011-11-12 15:07
Felőle, hostolhat bárki, csak történjen meg :D
baciuistvan
325
2011-11-12 15:07
tök mindegy csak rakjatok be vmit horvilaci hostol küld az inviteokat! pont capetown?
Hartai099
326
2011-11-12 15:08
nos?
nonoka
327
2011-11-12 15:08
@fearfm: itt is fearfm a neved?
Czombi93
328
2011-11-12 15:08
@nonoka: csináljunk nyíltat? és akkor azt látja amúgy is..? és max kidobjuk ha addig is valaki belép?
fearfm
329
2011-11-12 15:08
hát én idegrohamot kapok :S most meg egyfolytába connection lost-ol ... pedig 10mbites netem van saját wifiröl nyomnál,,, nem értem :S
fearfm
330
2011-11-12 15:08
igen ott is fearfm a nevem
Thomastopies
331
2011-11-12 15:09
FEARFM?? Na ezt se látod????
horvilaci
332
2011-11-12 15:09
megvan elküldem az inviteket
SymyGery
333
2011-11-12 15:09
Chopi, erik1999 Gyertek !!!
horvilaci
334
2011-11-12 15:09
még erik hiányzik...
Thomastopies
335
2011-11-12 15:09
@Czombi93: csináljunk
nonoka
336
2011-11-12 15:09
@Czombi93: ok próbálja más, ki hostol?
Hartai099
337
2011-11-12 15:09
menjen.
fearfm
338
2011-11-12 15:09
nah faxa beengedet :) hivjatok hivjatok :P
horvilaci
339
2011-11-12 15:10
ne felejtétek el kilőni screent a végén!
baciuistvan
340
2011-11-12 15:10
erik hooool vagy? :D
baciuistvan
341
2011-11-12 15:11
beszarás most meg chopi...
Chopi
342
2011-11-12 15:11
@erik1999: Gyere, horvilaci hostolt simát, nem privát!
fearfm
343
2011-11-12 15:11
nah nem hivtok ? :S
Thomastopies
344
2011-11-12 15:11
@Hartai099: Szelektálj!
SymyGery
345
2011-11-12 15:12
@Chopi: hova lettél ??
Hartai099
346
2011-11-12 15:12
bazzzeg nem privát szobában , nem győzöm kidobni őket....
SymyGery
347
2011-11-12 15:12
@horvilaci: sztem csináljon aki csak tud, bárki, mindenki!
horvilaci
348
2011-11-12 15:12
chopi???
Thomastopies
349
2011-11-12 15:12
@Hartai099: látom
Thomastopies
350
2011-11-12 15:12
@Thomastopies: hostolok most én OK?
gerike73
351
2011-11-12 15:12
hármas csapatból ki van jelen?
Hartai099
352
2011-11-12 15:13
nonoka hostolj egy prvát és inditsad,,, nem várunk..
nonoka
353
2011-11-12 15:14
mehet?
Hartai099
354
2011-11-12 15:14
nem hiszem el hogy nem látja, én is most úgy találtam meg...
Thomastopies
355
2011-11-12 15:14
FEARFM??
Hartai099
356
2011-11-12 15:14
gyiáááá
nonoka
357
2011-11-12 15:15
áááááááá 15 perce várunk
fearfm
358
2011-11-12 15:16
hát én várom azt a .... hivást de nem jön semmi ,,,
gerike73
359
2011-11-12 15:16
hehhe, viszont így én fogok nyerni, a 3asból nincs itt senki :DDD
Hartai099
360
2011-11-12 15:16
kidobott bazzeg..
gerike73
361
2011-11-12 15:16
@fearfm: joinolj be friend-hez
szabojoco
362
2011-11-12 15:16
de itt vagyok en a 3asbol, csak nem tudom hova lepjek...csinaljon mar valaki egy hostot mondjuk 3as csapat nevvel...
horvilaci
363
2011-11-12 15:17
akkor tekintsük ezt lefutottnak?...
baciuistvan
364
2011-11-12 15:18
bakker kivágott az utsó másodperbe bazzegg....... na mindegy
fearfm
365
2011-11-12 15:18
nem egyszerübb ha 1 normális szobát csinál valaki [ megadjátok a nevét ameik szobát kell keresni ] és kész
baciuistvan
366
2011-11-12 15:18
hát ha ilyen kérésem lehet h még egyet uganezen a pállyán....
Hartai099
367
2011-11-12 15:18
kiirta kilépett mindenki a szobából és kilépett....
Chopi
368
2011-11-12 15:18
Nem is mentem olyan rosszat ahhoz képest, hogy nem full tuningos bugattival nyomtam ;)
SymyGery
369
2011-11-12 15:19
2.-es csoport
baciuistvan
370
2011-11-12 15:19
Chopi jó voltál!
gerike73
371
2011-11-12 15:19
Hartai099
372
2011-11-12 15:20
1 csoport hol vagytok?
nonoka
373
2011-11-12 15:20
@Hartai099: láttam
horvilaci
374
2011-11-12 15:20
Nos? mi legyen 2-esek?
Thomastopies
375
2011-11-12 15:20
@Hartai099: most akkor elküldjem pr94-nek?
nonoka
376
2011-11-12 15:20
@Hartai099: végig mentünk...
gerike73
377
2011-11-12 15:20
@szabojoco: várunk...
nonoka
378
2011-11-12 15:21
@Thomastopies: hatai099 ki dobták.. :(
erik1999
379
2011-11-12 15:21
@SymyGery: Én eltévedtem :DDD
fearfm
380
2011-11-12 15:21
most akkor mivan ?
Hartai099
381
2011-11-12 15:21
nem akartok menni még egyet?
gerike73
382
2011-11-12 15:21
azért kellett volna valami szervezés, vagy létszám ellenőrzés, vagy legalább egy időpont... -.- legalább egy modi, aki nézi hogy mi a szitu...
Czombi93
383
2011-11-12 15:22
@Hartai099: =/ most jó volt az idő.. max az még megoldható h te mész egyet és az idődről küldesz egy shotot.. vagy ez most ennyi?
Thomastopies
384
2011-11-12 15:22
@nonoka: menjünk még egyet most hostolhatok én??
szabojoco
385
2011-11-12 15:22
@gerike73: hat igen....en most is epp hostolok de csak waiting players....gerike neked kuldtem meghivot is....
fearfm
386
2011-11-12 15:22
@Thomastopies: megint privátba ?
Chopi
387
2011-11-12 15:23
Felőlem mehetünk újat, különben is hülyén jönne ki ha egy admin nyerne :D
Hartai099
388
2011-11-12 15:23
döntsetek..
Thomastopies
389
2011-11-12 15:23
@fearfm: igen
horvilaci
390
2011-11-12 15:24
@gerike73: Igen sajnos így kisebb káosz alakul ki....
melyik autó... melyik pálya... mikor... STB.
gerike73
391
2011-11-12 15:24
@szabojoco: én fogok hostolni, de legalább egy komi kéne a többiektől hogy készen vannak
nonoka
392
2011-11-12 15:24
@Thomastopies: benne vagyok
baciuistvan
393
2011-11-12 15:24
menjünk és vmi egszerübb pályán legalább is szerintem!
SymyGery
394
2011-11-12 15:24
@Chopi: oké felőlem is :D
Thomastopies
395
2011-11-12 15:24
czombi fearfm gyertek!!
Czombi93
396
2011-11-12 15:24
1-es csoport


Akkor nem jó ez az eredmény...?
Hartai099
397
2011-11-12 15:24
czombi fearfm gyertek...
gerike73
398
2011-11-12 15:24
@horvilaci: ilyenkor hol van ADM1N?????????????????????????? legalább zulu kéne
aprilisban nem volt gubanc...
szabojoco
399
2011-11-12 15:25
o nem ertek en itt semmit :(( a csapatunk es a szervezes is gyenge....nem lehetett volna elmagyarazni hogy mit hogy kell csinalni? es lenne 4 szoba ahova a csoport tagok belepnek es kesz....privi szoba s mittomen....kaosz az egesz :((( en meg meg nem tudtam egyet sem jatszani pedig szeretnek....
fearfm
400
2011-11-12 15:25
@Thomastopies: igen akkor invitáljatok már be mert eddig 1 csep értesitést se kaptam ,,,,,, :@
Hartai099
401
2011-11-12 15:26
nonoka okézd le..
Thomastopies
402
2011-11-12 15:26
@fearfm: visszajelöltél barátnak a gamelofton??
nonoka
403
2011-11-12 15:26
@Hartai099: gondoltam be várjuk fearfm-et :(
Thomastopies
404
2011-11-12 15:26
@Hartai099: addig nem indítom még fearfm nem jön
gerike73
405
2011-11-12 15:26
@szabojoco: nyugi fogunk :) addig nyomjunkk egyet, ha nem jönnek a többiek, ez lesz a domináns :D
horvilaci
406
2011-11-12 15:27
2-esek: host-olok havana-ra, küldöm a meghívókat....
Hartai099
407
2011-11-12 15:27
de én láttam kintről a szobát, úgy jöttem be..
Czombi93
408
2011-11-12 15:27
@nonoka: Akkor hostoljon fear.. mert így ebből nem lesz semmi....
Thomastopies
409
2011-11-12 15:28
@Thomastopies: szerintem ez a gond
fearfm
410
2011-11-12 15:28
értesitést se kaptam hogy jelöljelek igy vissza :S
baciuistvan
411
2011-11-12 15:28
@horvilaci fogadd el chopi felkérését!
fearfm
412
2011-11-12 15:28
hostolok
nonoka
413
2011-11-12 15:28
valaki játszott már fearfm-el?
SymyGery
414
2011-11-12 15:28
f
SymyGery
415
2011-11-12 15:29
@horvilaci: gyere Chopi-hoz !!!
Thomastopies
416
2011-11-12 15:29
@fearfm: főképernyől kattints gameloft live. lent inbox, aztán fent friend requests
gerike73
417
2011-11-12 15:30
szabojoco, hívlak, nyisd meg a notif centert
SymyGery
418
2011-11-12 15:30
@nonoka: én korábban már igen
Hartai099
419
2011-11-12 15:30
én nem.
Thomastopies
420
2011-11-12 15:31
@Hartai099: én se játszottam mvele
Chopi
421
2011-11-12 15:31
@horvilaci: Miért nem csatlakoztál mindenki bent volt..
fearfm
422
2011-11-12 15:31
XD hülye voltam :D nah fél mp csak visszaigazolak titeket :D
Hartai099
423
2011-11-12 15:32
fear hostolj már kérleeeeeek
nonoka
424
2011-11-12 15:32
@fearfm: bakker..
ipeter
425
2011-11-12 15:32
gerike73, nemn jön senki, szerintem ketten toljuk le az egészet:)
horvilaci
426
2011-11-12 15:32
valami nem volt ok...
Thomastopies
427
2011-11-12 15:32
Sieassünk mert 5%on vagyok
Hartai099
428
2011-11-12 15:33
kezd telezuttyanni a t****öm
nonoka
429
2011-11-12 15:33
@Thomastopies: töltő?
gerike73
430
2011-11-12 15:33
@ipeter: már 4en vagyunk, te, szabojoco, hgergo, én
horvilaci
431
2011-11-12 15:33
erik?...
fearfm
432
2011-11-12 15:34
kész nah most probáljatok behivni
Thomastopies
433
2011-11-12 15:34
@nonoka: nincs
Thomastopies
434
2011-11-12 15:34
nonoka hostolj
gerike73
435
2011-11-12 15:35
Hartai099
436
2011-11-12 15:35
végre bazzeg-...
Thomastopies
437
2011-11-12 15:35
na?
Hartai099
438
2011-11-12 15:35
start
nonoka
439
2011-11-12 15:35
végre ...
baciuistvan
440
2011-11-12 15:35
erik már kb 100szor küldtem invitetot!
Chopi
441
2011-11-12 15:37
Erik mi a pálya?
erik1999
442
2011-11-12 15:38
@Chopi: Semmi kül azon kívül ,hogy nem kapom meg az invitetot....
baciuistvan
443
2011-11-12 15:38
most lenyomtam a versenyt Chopi te host-ojl csak könyörgöm nem megint a cape town-t és eriket kerítsétek elő!
Hartai099
444
2011-11-12 15:39
szép volt Czombi
erik1999
445
2011-11-12 15:39
@baciuistvan: itt vagyok csak nem kapok semmit!!! :S
nonoka
446
2011-11-12 15:39
@Czombi93: grat :D
Hartai099
447
2011-11-12 15:40
utolsó kanyarokban basztam el :)
Thomastopies
448
2011-11-12 15:40
4. :( pedig sokáig leelőztem fearfm-et
baciuistvan
449
2011-11-12 15:40
mindjárt chopi hostol egyet aztán meglátjuk.... kül elfogadtad még régebben a barátnak jelöltést legalább is az én részemről?
Hartai099
450
2011-11-12 15:40
Czombi mehet a kép Pr nek küldjed...
SymyGery
451
2011-11-12 15:41
ebből úgy látszik már nem lesz semmi -.-
Thomastopies
452
2011-11-12 15:41
@Hartai099: mehet
Czombi93
453
2011-11-12 15:41
@Hartai099: köszönöm
ipeter
454
2011-11-12 15:42
többiek nem igazolnak vissza :(
gerike73
455
2011-11-12 15:42
petyahun megérkezett!!!
gerike73
456
2011-11-12 15:42
@ipeter: én visszajelöltelek, ti nem engem, azért nem megy az invite
Thomastopies
457
2011-11-12 15:43
na ki lett 4.?
Hartai099
458
2011-11-12 15:43
@Thomastopies: ki küldi a képet?
gerike73
459
2011-11-12 15:44
@ipeter: ha jön még egy ember, indítok
ipeter
460
2011-11-12 15:44
én visszaigazoltalak
Thomastopies
461
2011-11-12 15:44
@Hartai099: küldöm én
Czombi93
462
2011-11-12 15:45
@Hartai099: elküldtem pr94 email címére
gerike73
463
2011-11-12 15:46
@ipeter: folyamatosan inviteolok mindenkit a csoportból, elfelejtették a versenyt??? kellett volna népszámlálás...
nonoka
464
2011-11-12 15:46
most én mint harmadik,ihatok már egy bort? vagy kell még vezetni ma? :D
Thomastopies
465
2011-11-12 15:47
elment
gerike73
466
2011-11-12 15:47
pgeri91 -
iricsi93 -
gerike73 jelen
szabojoco ?
ipeter jelen
horvilaci
467
2011-11-12 15:47
2.es csoport? ez akkor a végeredmény?
Chopi
468
2011-11-12 15:47
Na sikerült a második körben leslukkolnom a falat :D
ipeter
469
2011-11-12 15:48
chat CHAT
gerike73
470
2011-11-12 15:48
a 4es csoportból nincs itt senki :DDD
baciuistvan
471
2011-11-12 15:49
hát én kb átrepültem a fél pályát az egyik körben....
Chopi
472
2011-11-12 15:49
Ha valakinek van kifogása játszahtunk még, mert nekem aztán tökmind1! :D
De gondolom ez a végleges...
Chopi
473
2011-11-12 15:49
@baciuistvan: Szép volt! ;)
baciuistvan
474
2011-11-12 15:50
nekem is ráérek este 7-ig....
baciuistvan
475
2011-11-12 15:50
@Chopi: kösz!
horvilaci
476
2011-11-12 15:50
Ok! akkor ez a végleges
erik1999
477
2011-11-12 15:50
@baciuistvan: Ügyes voltál :D
h.peti95
478
2011-11-12 15:50
@gerike73: de én vagyok
nonoka
479
2011-11-12 15:51
ha már ennyien itt vagyunk egy tét NÉLKÜLIT?
SymyGery
480
2011-11-12 15:51
@baciuistvan: nekem lemerült az iPodom xD
baciuistvan
481
2011-11-12 15:51
@erik1999: köszi ja és igazolj vissza mert most jöttem rá h nee vettelek fel gameloft-ba....
Chopi
482
2011-11-12 15:52
@baciuistvan: Elküldhetnéd a képet pr94-nek. :)
Chopi
483
2011-11-12 15:52
@nonoka: Én benne lennék ;)
SymyGery
484
2011-11-12 15:52
@Chopi: nekem is megvan, ha kellene :)
SymyGery
485
2011-11-12 15:53
erik1999
486
2011-11-12 15:53
@baciuistvan: Visszaigazoltalak! :)
szabojoco
487
2011-11-12 15:53
ha invite-ot kapok kiirja hogy "akarki wants to play Asphalt 6: Adrenalin HD+ with you" es megjelenik 2 gomb "Get it! Free!" es "Decline Invite"....

A get it free utan meg "No internet connection available" holott wifin vagyok....a jatekom meg ha elavult akkor az appstore mert nem jelezi hogy van update? nem ertem na :(((
baciuistvan
488
2011-11-12 15:53
@Chopi: én is letároltam....
baciuistvan
489
2011-11-12 15:53
erik1999: ok!
gerike73
490
2011-11-12 15:54
@h.peti95: okés
nonoka
491
2011-11-12 15:54
még valaki?
Hartai099
492
2011-11-12 15:54
ki a második helyeze a 2 es csapatból? azzal kell csapatnom egy kört..?
SymyGery
493
2011-11-12 15:56
@Hartai099: Chopi
Hartai099
494
2011-11-12 15:58
hol vagy Chopi ?
nonoka
495
2011-11-12 15:59
@Chopi: gyors vagy :D
nonoka
496
2011-11-12 16:00
@Hartai099: nem az összes csoport 2 helyezett játszik?
Hartai099
497
2011-11-12 16:02
ja nem tom :) de lehet :)
h.peti95
498
2011-11-12 16:02
4. csoportból még mindig csak én vagyok???
Hartai099
499
2011-11-12 16:02
na akkor mehet free....
Thomastopies
500
2011-11-12 16:04
amúgy az egész játéknak rossz volt a szervezése
Hartai099
501
2011-11-12 16:07
3 csoport játszik?
ipeter
502
2011-11-12 16:12
várunk jocóra
baciuistvan
503
2011-11-12 16:12
1,3,4-es csoportbol van már 1 helyezet?
Ragnar95
504
2011-11-12 16:12
4. csoport versenye mikor legyen?
gerike73
505
2011-11-12 16:13
@ipeter: meg ricsire és gergőre...
Thomastopies
506
2011-11-12 16:13
@baciuistvan: 1 csoport már rég végzett
Hartai099
507
2011-11-12 16:15
@baciuistvan: Czombi a nyertes 1 csoport...
h.peti95
508
2011-11-12 16:16
@baciuistvan: a 4. csoprtból 2 óra óta nem láttam senkit magamon kívül...
baciuistvan
509
2011-11-12 16:17
köszi az infót!
gerike73
510
2011-11-12 16:20
3an elkezdjük a 3as csoportot!
matoatti
511
2011-11-12 16:20
@Ragnar95: 5-kor kinek jó? addig edzhetnék.
Ragnar95
512
2011-11-12 16:21
@matoatti: nekem ma vagy most lenne jó 5-10 percen belül vagy este 9-10 felé...de honap 6-ig van időnk, szóval tőlem akár holnap is tolhatjuk valamikor ;)
Zulu
513
2011-11-12 16:23
@Thomastopies: Amúgy miért most szólsz?
h.peti95
514
2011-11-12 16:25
@matoatti:

@Ragnar95:
most jobb lenne mert én holnap nem tudok játszani..:/
matoatti
515
2011-11-12 16:29
@Ragnar95: küldtem meghívót mindenkinek, hpeti már bent van. Csatlakozz légyszi.
Most toljuk 3-an és ha a többiek esetleg később jelentkeznek, és összejön a teljes mezőny, akkor ismételjük meg? Így OK?
h.peti95
516
2011-11-12 16:31
@matoatti: ok csak véletlen kiléptem...:/
ipeter
517
2011-11-12 16:32
na 2. lettem a harmadik csoportból AKI MÉG MÁSODIK LETT , VEGYEN FEL : petyahun16
matoatti
518
2011-11-12 16:32
@h.peti95: Ragnar nem csatlakozik. Amíg nem reagál, toljunk egy páros futamot?
h.peti95
519
2011-11-12 16:33
@matoatti: szerintem mehet
ipeter
520
2011-11-12 16:34
Vagyis hárompontosok
Zulu
521
2011-11-12 16:37
521. :)))
matoatti
522
2011-11-12 16:39
@h.peti95: szép volt, még szerencs, hogy nem a Minivel mentem :-)
h.peti95
523
2011-11-12 16:41
@matoatti: köszi:)
amúgy mi történt? egyik pillanatban fej-fej mellett mentünk, a másikban már 15 mp-vel le voltál maradva?
Hartai099
524
2011-11-12 16:42
na akkor eddig a második helyezettek: 1 Csoport:Hartai099 2 Csoport:Chopi 3 Csoport:ipeter 4 Csoport még nem tudjuk---
matoatti
525
2011-11-12 16:45
@h.peti95: A lányom, megrángatta a töltőt. Szokott challengelni :-) de a verdám is lassabb
Thomastopies
526
2011-11-12 16:45
kji lett 4.?
gerike73
527
2011-11-12 16:45
első lettem, megy a kép
celentano
528
2011-11-12 16:46
@h.peti95: hello!kellene egy kis segitség!persze ha komolyan értesz az iphone 4-hez....esetleg MSN?
kösziiii
h.peti95
529
2011-11-12 16:47
@matoatti: ja értem:))
celentano
530
2011-11-12 16:47
Vn valaki aki nem játszik?szükségem lenne sürgösen a segitségére!!!:-(((
MSn-en lehetne????:-(((
gerike73
531
2011-11-12 16:48
gerike73
532
2011-11-12 16:54
mik lettek eddig az eredmények?
matoatti
533
2011-11-12 16:56
************************ 4-es csoport mail ment *******************
baciuistvan
534
2011-11-12 17:05
tök jó mindegyik csopiból megvan az első helyezett?
h.peti95
535
2011-11-12 17:06
@matoatti: nekem ma fél hétig jó, holnap egyáltalán nem jó..:/
majd nélkülem megy legfeljebbb a verseny:)
gerike73
536
2011-11-12 17:08
@baciuistvan: 3.ból én
baciuistvan
537
2011-11-12 17:12
gerike73: felvettelek majd igazolj vissza! és majd beszéljük meg h mikor lesz a döntő....
gerike73
538
2011-11-12 17:14
@baciuistvan: melyikből lettél első?
baciuistvan
539
2011-11-12 17:15
2. csop
gerike73
540
2011-11-12 17:20
majdnem utolértelek a végén :D
gerike73
541
2011-11-12 17:20
mégegyet
Hartai099
542
2011-11-12 17:20
4 csoport i
s megvolt?
gerike73
543
2011-11-12 17:24
az a hülye fal!!!! :D
h.peti95
544
2011-11-12 17:24
@Hartai099: 2en vagyunk itt 4. csoportból..
h.peti95
545
2011-11-12 17:24
@gerike73: és én mit mondjak?:DD
baciuistvan
546
2011-11-12 17:24
előfordul....
baciuistvan
547
2011-11-12 17:29
@gerike73: ez az utsó mert mennem kell....
matoatti
548
2011-11-12 17:31
Hali, én hosztolok, ha van kedvetek edzeni.
h.peti95
549
2011-11-12 17:34
2en vagyunk a 4. csoportból!
LEJÁTSZUK 2en???
gerike73
550
2011-11-12 17:41
@Hartai099: asszem megtanultam "vezetni" :D
gerike73
551
2011-11-12 17:47
@Hartai099: most szeded össze az állad? :D
Hartai099
552
2011-11-12 18:31
4es csoport?
gerike73
553
2011-11-12 20:09
valaki tol velem egyet?
pr94
554
2011-11-12 20:51
Képeket megkaptam, földolgozás alatt!
pr94
555
2011-11-12 21:02
Sajnálom, hogy nem tudtam előbb írni, de egy kalap sz*r volt a net... Mégegyszer elmézést, de látom megoldottátok a problémát...
nonoka
556
2011-11-12 22:11
egy rövid megjegyzés az egész versenyhez, legközelebb úgy kéne ki osztani a csoportokat hogy "z" csoport kezd "x" órakor és PONT ,a továbbjutók összemérhetik erejüket "XX" órakor,ez nem megoldás hogy egymásra várunk nem kicsit...
továbbjutók közül valaki játszót? SZIGORÚBB SZABÁLYZAT :D
pr94
557
2011-11-12 22:22
@nonoka: Oké, de akkor meg egyszerűen nem játszanak, mert nincs mit tenni, nincs akkor ott az illető, nem ér rá, stb...
nonoka
558
2011-11-12 22:25
@pr94: hmm... az lehet de most sincs itt :) kezdés este valamikor...
Zulu
559
2011-11-12 22:25
@nonoka: Igazad van, de volt egy ilyen:

A futamokat Nov 12:00-tól lehet kezdeni, de fontos, hogy az érintett négy ember már előre megbeszélje az időpontot, mert ha nem, úgy kész káosz lesz az egész. Ezért is írom ezt már egy héttel előtte le.

Sztem azért lehetne kompromisszumot kötni. Erre írtam vkinek, h nem gond ha nem jött el az ember, nyomják nélküle, ha senki nincs ott akkor pedig ő nyert azonnal. :)

Az a baj, ha meg beleírjuk, hogy nyomjátok 14h-kor pontban és max 15h-ig, akkor meg többen azonnal beírnák, h nekik akkor nem jó. Legközelebb szigorúbb lesz, az tuti, ha van még ötlet akkor mondjátok. A játékról szavazás lesz, de a lebonyolításhoz mondjátok nyugodtan a tippeket akár itt is.
nonoka
560
2011-11-12 22:29
@pr94: mivel több embert kell összehangolni kötelező az időpont. holnap jelentkezem mint 4es csoport tagja,és ki fogom kérni magamnak hogy az első forduló le ment nélkülem,mivel hogy este 6-ig van meghirdetve.. :D erre mit lépsz?
nonoka
561
2011-11-12 22:39
@Zulu: tipp már is lenne, ahhoz hogy be lehessen fejezni az egész versenyt,írjátok ki az újabb versenyeket holnapra. dél után legtöbben rá érnek(én nem biztos :D )
ti ki írjátok,ha van ellenvetés vagy nem érnek rá,itt megírják
Zulu
562
2011-11-12 23:06
@nonoka: Ok, kollega vette az adást, holnap egyeztessetek ;)
matoatti
563
2011-11-12 23:17
@nonoka: lesz 4. csoport eredmény
A következőre lehet, hogy a nevezést úgy lenne érdemes fogadni, hogy a nevezéskor jelzik a versenyzők, hogy a felajánlott pl: szombat délelőtt 10-11 között, délután 2-3 vagy 6-7 és este 9-10 óra között melyik a legalkalmasabb és ki az aki szívesen hosztol. A csoportbeosztás és az egyes csoportok futamának ideje ez alapján összeilleszthető volna, mindenhova egy hoszt kijelölésével. A hoszt a meghirdetett időpont előtt 1 perccel (pl este 8.59-kor) megnyit egy szobát, ahova a jelentkezők x percen belül beléphetnek. Amikor megtelik a szoba, de legkésőbb x perc elteltével (pl: 9.15) indítja a futamot. Akik lecsúsznak, azok számára az elődöntők előtt x órával lenne lehetőség egy pótselejtezőn résztvenni egy előre megadott hoszt-ot keresve. Ha sokan maradnak le és a pótselejtezőre néhányan nem férnek be, az ellen már nem lehet tenni. Az elődöntőket és a döntő futamot pedig adott időpontra hirdetném meg. Csak ötlet.
pr94
564
2011-11-12 23:20
@nonoka: Ezért volt odaírva, hogy egyeztessetek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nem tudok elég felkiáltójelet írni, de a lényeg, hogy én nem tudok egy olyan időpontot mondani, hogy hasamra vágok, és az mindenkinek a legtutibb időpont. Mondhatnék reggel fél 4-et is, kiváncsi lennék, hányan jelennének meg. Viszont ha az a négy ember beszéli meg, akkor az jobb lesz, mert egymáshoz kell igazodnotok, nem pedig hozzám, mert ennyi erővel a kisboltos Mari nénit is meg lehetne kérdezni, hogy mikor legyen.... :-D

Fontolóra veszem amit mondtál, alszom rá egyet, és majd holnap eválik. :-)
matoatti
565
2011-11-12 23:23
Tényleg, Real Racing 2-vel vagy valamilyen pályaversennyel lehet ilyen bajnokságot szervezni (ugyanolyan autókkal, akár egyszerre 20 versenyzős és sok körös futam)? Ha igen, beszállnék a nyereményekbe, melyeket egyelőre nem tennék nyilvánossá.
nonoka
566
2011-11-12 23:34
@pr94: irónia nélkül mondhatnál este 7órát reggel fél4 helyett. Szervezésből élek,ez nem az.... további jó próbálkozást,ék ki maradok.
gerike73
567
2011-11-13 00:49
@matoatti: A real racing multija véletlenszerűen sorsol, az nem oké, viszont az időmérős verseny oké :) kijelölünk egy pályát, és ott mehet a csata :)))



@nonoka: Egyetértek
Hartai099
568
2011-11-13 07:11
ha indul a 2 helyezettek akkor küldjetek mailt légszíves- hartai099 kukac dzsímél pont komra.
Czombi93
569
2011-11-13 07:20
Akkor ma lesz az utolsó futam? Ennyi volt ?:D
pr94
570
2011-11-13 09:08
@nonoka: Azt hittem vagytok olyanok, hogy megoldjátok a dolgokat.
Ha ennyire nem tetszik, akkor itt sztorno az egész, nem kap senki semmit, és a jövőben nem lesz több GCC kupa.
De ezt megtenni nincs pofám, ha már ennyit szenvedtetek vele.

Az egyébként milyen dolog az, hogy úgy döntesz, hogy kimaradsz, amikor meg volt az is mondva, hogy visszmondás csak Nov. 6-ig. -.-
pr94
571
2011-11-13 09:26
És akkor bekopiznám matoatti üzenetét, amit jováhagytam:

"Sziasztok,
a mai napon (tegnap) csak két fős futam jött össze a verseny legnagyobb csoportjában...

Holnap (azaz ma) újabb kísérletet teszünk a 4. csoport futamának megtartására.
Azért, hogy a további futamok is megtarthatók legyenek,
holnap (ma) délelőtt 11 órakor szeretnénk, ha csatlakoznátok a futamhoz.
A host: Pamacs1995

Dávid 11 órakor megnyit egy szobát és 11.15-ig várja a nevezetteket.
A futam akkor indul, amikor minden résztvevő bent van, de legkésőbb 11.15-kor."
Zulu
572
2011-11-13 09:47
Ezt mondtam, ha nincs ott, kiesett, kész. Nem lehet és nem is kell könyörögni mkinek. Legközelebb időhöz lesz kötve és meglátjuk az hogy fog működni. Most már ezt nyomjátok le így légyszíves, közös megegyezés alapján.
matoatti
573
2011-11-13 11:02
Üdv, Pamacs és ogi! Az oldalt a futamig
érdemes gyakran frissíteni a hozzászólások miatt.
matoatti
574
2011-11-13 11:10
5 minutes to go
matoatti
575
2011-11-13 11:13
2 minutes to go - ogi vissza tudsz jönni?
Ragnar95
576
2011-11-13 11:13
már ogi is kilépett és ár csak 2 perc :/
lehet, hogy csak 2 fős futamunk lesz :/
matoatti
577
2011-11-13 11:14
60...59....58...
matoatti
578
2011-11-13 11:14
ogi gyere vissza vagy jelezz vmit
Ragnar95
579
2011-11-13 11:15
én órám szerint 11:15, úgyhogy indítom 5 mp-en belül ;)
matoatti
580
2011-11-13 11:15
racetime
matoatti
581
2011-11-13 11:23
Szép volt! Mi történt az első körben? Az elején történt valami, de utána hasonló tempót mentünk.
Ragnar95
582
2011-11-13 11:28
nemtudom, nekem akadozott kicsit a game és 2-szer volt egy ugrás, amikor pl egy levágóról 400as tempónál átdobott a rendes útra és megállított :/
de nembaj, jó game volt ez, el is küldtem az eredményt pr94-nek :)
Czombi93
583
2011-11-13 12:05
Várjuk az infokat a továbbiakról...
matoatti
584
2011-11-13 13:26