Ellenőrzés a Foxconnban az Apple kérésére
2012 Február 15 14:08 -
A hetek óta tartó rossz megítélésén kíván változtatni az Apple.
Az utóbbi időben másról sem hallani, csak az éhbérért dolgozó, kizsákmányolt és embertelen körülmények között tartott kínai munkásokról. Az üggyel kapcsolatban az Apple-t érte a legtöbb támadás, de mint ismeretes, rengeteg nagynevű gyártó (Sony, Nokia, Microsoft stb.) dolgoztat itt. Ennek ellenére mostanában csak az Apple neve merült fel a témával kapcsolatban, de gondolom mivel ők állnak a pénzügyi beszámolók elején is, hát valamivel támadni kell őket. :)
Egy szó, mint száz, kedvenc gyümölcsös cégünk megelégelhette a dolgot és független szakértői szervezetet kért fel az ügy tisztázására. Az FLA (Fair Labor Association) nevű tisztességes munkakörülményekért küzdő nonprofit szervezet végzi a vizsgálatot, akik több Foxconn üzemben alkalmazottak ezreit kérdezik majd meg munkahelyeik állapotáról, a juttatásokról, a munkaidőről, valamint az egészségügyi és biztonsági kérdésekről... szóval úgy mindenről, ami segíthet tisztázni a dolgokat.
Emellett előre be nem jelentett látogatásokat és ellenőrzéseket is tart majd az FLA, melyek eredményeit előreláthatóan márciusban publikálják majd oldalukon.