Siri minden jailbreakelhető iOS 5 készülékre - Spire
2012 Január 03 11:38 -
Biztos vagyok benne, hogy nem egyedül vagyok, aki már nagyon régóta vár arra, hogy nem iPhone 4S készüléken futtasson Siri-t. Hát úgy néz ki, eljött ez az idő.
A cikket inspiráló jelleggel írtam, ugyanis nem láttam róla még írást (az OFF-okban nem néztem körül).
Ez azonban csak egy GUI. A Siri nagy munkássága ugyanis a Cloudban működik, tehát egy szerveren keresztül kommunikál a készülékkel.
Az iPhoneClub felé nem ez az első megkeresés Spire ügyben, úgy néz ki tehát, egyre többeket érdekel ez a dolog. Így a beküldött cikket publikáltuk és a továbbiakban is szívesen beszámolunk a fejleményekről, a magyar Spire közösséget érdeklő kérdésekről. Ettől függetlenül a teamek összetételében, a proxy szerver felállításában és a szervezésben nem fogunk egyelőre tevékenyen részt venni, ezért a későbbiekben semminemű felmerülő problémákért felelősséget nem tudunk vállalni.
A lényeg a következő: nemrég a cultofmac.com tette közzé azt a cikkét, ami arról szól, hogy Siri-t portoltak minden olyan eszközre, ami iOS 5-öt futtat és jailbreakelhető.
A programot megtalálhatjátok a Cydia Store-ban, Spire néven fut. Ez a program arra képes, hogy egy Siri GUI-t telepítsen a készüléketekre.
Ez azonban csak egy GUI. A Siri nagy munkássága ugyanis a Cloudban működik, tehát egy szerveren keresztül kommunikál a készülékkel.
Erre sajnos a Spire maga nem képes. A Spire azonban rendelkezik egy funkcióval, amivel proxy szerverhez tudunk kapcsolódni.
A proxy szervert be lehet úgy állítani, hogy tudjon kapcsolódni a Siri szerverére. Ehhez azonban minden proxy szervernek kell iPhone 4S azonosító, melyet egy "közepesen bonyolult" úton lehet előcsalogatni a telefonokból.
Több helyen külföldön már elindultak ingyenes és fizetős proxy szerverek, amik adott iPhone 4S azonosítókat használnak. Mondanom sem kell, hogy mivel túl sok ember csatlakozott ezekre a proxykra, vagy összedőltek a szerverek, vagy az Apple letiltotta az adott 4S azonosítót.
Úgy gondolom, hogy a jövőben sem valószínű, hogy találni fogunk olyan proxy szervert, ami ingyenesen hosszú távon fent tud maradni, így mindenképp más utat kéne keresni.
A fizetős külföldi szerverekhez hasonlóan arra gondoltam, hogy mi, iPhoneclubosok is csinálhatnánk ilyen proxy szervereket.
Ehhez több dolog kellene:
1. Teamenként egy ember, aki felállítja a proxy szervert (ehhez magyar leírást szívesen készítek majd)
2. Teamenként 1-1 iPhone 4S-sel rendelkező ember, aki felajánlja annak a kis közösségnek az azonosítóját (ha 4-5 ember csatlakozik 1 proxyra, akkor az Apple nem tiltja le eddigi tapasztalatok szerint).
3. Teamenként 3-4 adakozó ember, aki a 4S tulajdonos számára minimális összeget utal (akár havonta), hogy az azonosítóját biztosítja. Ez továbbá azért hasznos, mert a kis összeg, amit félreteszünk az adott ember részére, az talán inspirál minket arra, hogy másnak ne adjuk ki a proxy szerver elérhetőségét, ezzel elkerülve a letiltásokat.
Kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok erről a kezdeményezésről, ezért írtam meg a cikket. Kérlek, hogy hozzászólásban jelezzétek, ha lenne ilyenre igényetek, továbbá írjátok oda azt is, hogy 4S tulajok vagytok, vagy olyanok, akik Siri-t szeretnének egyéb készülékükre.
Nekem csak egy iPhone 3GS-em van, tehát NEM pénzszerzés miatt írtam fel ezt az ötletet, kérlek Titeket, hogy az ilyen jellegű kommenteket mellőzzétek.
További információk és videók ezen a linken.