Kategória: Hírek, Apple, Elmebeteg, Siri

Újra szárnyra kap az iWatch pletyka

2011 December 30 11:58 -
Szerző: Zulu
Tavaly már egyszer körbefutott a neten, most pedig új koncepció kering. Ilyen lesz a Siri-vezérelt Apple óra?
Tavaly már több helyen is feltűnt egy koncepció, sőt, a cultofmac.com egyik szerkesztője hosszasan ki is fejtette, miért érkezhet hamarosan az Apple-től egy óra.
Tavaly még így nézett ki az iWatch

A találgatások nem jöttek be (mint általában), most azonban a Siri és az iCloud megjelenésével újra feléledt a pletyka. Ugyanez az újságíró ismét elemzésbe kezdett, melynek több ponton is igazat lehet adni, ettől függetlenül ez nem jelent semmit, ha egy valamit megtanulhattunk az utóbbi időben, az az volt, hogy az Apple a saját útját járja és egyedi ötleteivel ő diktálja a tempót.

Elmondása szerint az Apple 3 tényezőt vesz elsősorban figyelembe, mielőtt új terméket dob piacra:

1. Legyenek kirívó hiányosságok vagy problémák az adott területen, melyet at Apple terméke meg tud oldani.

2. Az új területet az Apple ellenőrzése alatt tarthassa tartalmakkal (appok) és ki tudjon rá alakítani egy ökoszisztémát.

3. A potenciális területnek és a felvevő piacnak is nagynak kell lennie, ezenkívül mainstream célokat és több embert kell szolgálnia.

Ezen a ponton megemlítendő, hogy a cikk írója itt maga is elismeri, az iWatch koncepció nem mindenben felel meg ezen elvárásoknak, hiszen az "órapiac" túl kicsi az Apple-nek és a meglévő órákkal sem biztos, hogy kellőképp fel tudná venni a versenyt... ettől függetlenül az ötletben van ráció - zárja gondolatait a szerző.

Eltelt egy év és mint azt mindannyian tudjuk, az iWatchból nem lett semmi, de nézzük, miért is jött elő újra a téma. Nem olyan rég a The New York Times újságírója, Nick Bilton blogolt arról, hogy az Apple fontolgatja bizonyos hordozható számítástechnikai ötletek megvalósítását, beleértve egy hajlított üvegű iPod gyártását, mely kifejezetten a csuklóra készülne, de igazi nagy dobásként az eszköz Sirivel is tudna kommunikálni... természetesen az írás megkapta a "rumor" címkét, de a cikk elején említett úriember ismét találgatásokba kezdett.

Szerinte innen már csak egy pár lépés a Siri-vezérelt iWatch, hiszen mostantól egy sima Apple karórának tehát nincs értelme, de egy elegáns, távirányítóként is használható, Siri parancsokat kezelni képes iCloud támogatott óra - na az már igen!
Az Apple különben is agresszíven halad az iCloud vezérelt iVilág felé, ahol minden a felhőben fut össze és onnan oszthatjuk szét tartalmainkat iEszközeink között. Hasonló erővel támogatják a Sirit, mely szintén az Apple fontos jövőbeni terveinek részét képezi, a pletykák között általa vezérelt Mac, iPad, iTV - és innen már csak megint egy lépés - iWatch szerepel. Igen, nagyon úgy néz ki, hogy a Siri segítségével beszélni fogunk a körülöttünk lévő dolgokhoz, legyen az iPhone, iPad vagy éppen iWatch.
Az iCloud központi szerepet fog betölteni ebben az egészben, hiszen rajta fog keresztül futni minden, így nem túl naiv elképzelés, hogy minden iEszközön beszédfelismerés legyen, ne csak az iPhone-on. Lássuk be, ez nem igényel különösebb erőfeszítést majd a jövőben. De térjünk vissza cikkünk eredeti témájához.

Steve Jobs a legújabb nano bejelentésekor megemlítette, hogy remekül fel lehet majd használni karóraként az új eszközt, mire hetekkel később a third-party fejlesztők elárasztották a piacot a nanohoz készült "karszalagokkal"... ezt az Apple hallgatólagos beleegyezéssel támogatta, sőt, mai napig aktívan árulja is ezen kiegészítőket üzleteiben.
Az egyetlen probléma mindössze a nano formájából adódik, hiszen a szögletes élek nem túl elegánsak, itt pedig máris visszakanyarodhatunk a The New York Times pletykájához, mely szerint hajlított üvegű iPod érkezhet és ezzel együtt akár egy iWatch is. A mostani állás szerint pedig ez több lehet, mint egy óra, mint ahogyan az iPhone is több, mint egy telefon. Ti mit gondoltok, lenne értelme ilyen irányba mozdulnia az Apple-nek, vagy egyszerűbben: hordanád?
Friss iWatch koncepció

Hirdetés

Rics
1
2011-12-30 12:19
Venném :D
vince
2
2011-12-30 12:25
Nem,marhasag szerintem,ha ott az iPhone a zsebedben minek egy a kezeden is?
pedi96
3
2011-12-30 12:44
Én személy szerint BIZTOS vagyok benne, hogy az Apple nem fog iWatch-et gyártani. Egyszerűen nem látom értelmét.... nekem tuti nem kéne.... :)))
osy94
4
2011-12-30 12:50
@vince: ennyi erővel minek iPad ha ott az iPhone?? De az emberek(én is ) meg veszik mert jó.
aree
5
2011-12-30 12:53
nem merném hordani...
Newyorker
6
2011-12-30 12:56
hülyeség, esélye nem lesz megmaradni a neves óragyártók mellett
HoryDUB
7
2011-12-30 13:06
kib**znám az ablakon ha kapnék ilyet :dddd
pr94
8
2011-12-30 13:16
Na akkor most Apple vs. Rolex perek következnek majd? :-D
Newyorker
9
2011-12-30 13:46
@pr94: jah, vicc lenne
Fleshman
10
2011-12-30 13:58
iWatch? de hiszen már van Apple óra, az iPod Nano.
Azt kéne megcsinálni hogy 2-3* ennyi ideig bírja, rakni bele BT 4.0-át, azzal csatlakoznak az iKütyünkhöz, meg egy kis szoftveres támogatás hogy áttolja BT-t a pustüziket, smseket el tudjuk olvasni rajta, meg a hívást fel lehessen venni azon is azt kész.

Nem kell külön iWatch, csak ezt a nanot kéne hasznossá végre...
Csucsukoma
11
2011-12-30 14:58
@Fleshman: +1
iPee
12
2011-12-30 14:59
de hisz van mar ilyen is,es ha jol tudom akkor hasonlo neven jelent meg...nem a rolex vs. apple biroskodasa lesz a nagy durranas...ezt csekkoljatok meg es behaltok... http://www.imwatch.it/ (szemelyes tapasztalat szerint nagyon bevallt)
waldo9
13
2011-12-30 15:29
Attól függ, hogy mennyibe kerülne, ha 30k alatt, akkor egyből megvenném :).
HoryDUB
14
2011-12-30 16:45
@iPee: XD
HoryDUB
iPee
16
2011-12-30 17:06
@HoryDUB: kicsivel tobbet tud...ami 9999€ van az arany bevonatu
a 249€ az csak sima fem vagy muanyag
HoryDUB
17
2011-12-30 17:09
@iPee: úristen else olvasta mxdddddd
iPee
18
2011-12-30 17:17
@HoryDUB: megesik...de ha ezt tulszarnyalja az apple akkor visszakuldom az orat hogy nesztek...talaltam jobbat!!!
Batman
19
2011-12-30 19:10
Hülyeség szerintem :D

Ha ott az iPhone a zsebedben akkor csak fogod és kiveszed.Egy óra öltöztet.Egy jó divatkellék.Az Apple pedig nem divatcég :D

Nagyon egy lusta kocka lehet aki ilyennel tolná,vagy kitalált :DD
csacsahc
20
2011-12-30 20:00
én használok órát már egy jó ideje.szerintem egyszerűbb ránézni a kezedre, mint előkapni az almát.ízlések és pofonok! én venném!
Rickye
21
2011-12-30 20:24
Én nem hordok órát csak ha muszáj, de egy ilyet lehet beszereznék.
Newyorker
22
2011-12-31 11:16
én hordok órát, de ilyet nem vennék az tuti, erre van a tel.
Dankovics
23
2011-12-31 15:22
szerintem nagy hülyesség, tuti nem hordanám :D
csongor
24
2012-01-30 18:05
Ha lesz benne az a funkció, hogy jelzi ha nincs az iPhone-od a közeledben, pl: bent felejtetted a kocsiban, lakásban, étteremben, csajodnál( ha nős vagy:)) , akkor tuti vevő vagyok rá :))